Oldalak

2014. december 2., kedd

Egyedül


Hosszú volt a nap, csak vánszorgott, 
Lassan, húzta a perceket, mint sánta a falábát.
Nem kapcsolok lámpást, ha arcod nem láthatom,
minek szórja hiába világát? 
Csukott pillám alatt, úgyis érzem, tested minden apró vonalát.

Az éj sötétje lopakodva vesz körül,
mint fojtogató bársonylepel rám ül.
Nincs fény, csak mély sötét, és karcos téli szél.
S én fuldokolva sötétbe bújva arra várok,
hogy suttogásod halljam helyette.

Hosszú nap után, hosszú éjszaka.
Égő fájó álmatlan kínzó minden szava.
Kegyetlen hajnal, könnyben úszó rideg reggel.
Csak a magány az, ki ilyenkor felkel.

2014. november 10., hétfő

Álom őrző



Puha léptekkel haladok,
mint szellő a felhők tetején.
Bár nem sokáig maradok,
de míg itt vagyok, szeretlek én!

Szeretlek, mert bennem élsz,
bennem, mit te ki nem tépsz!
S ahogy ver szívem szüntelen,
úgy nő az érzés én bennem.

Lopva melléd ülök míg alszol,
álmod csendesen vigyázom,
s míg kint a jó és a rossz harcol,
itt bent neked tán hiányzom.

Majd eljön a reggel, hajnal hasad
felkelsz, de álmod a párnán marad.
Hideg van, nem fűt a kandalló,
nem fázol, mert veled van a szó.

A szó, mit a füledbe súgtam,
mikor elmentél kedvesem,
amit akkor ott neked mondtam,
érzem bőrömön, s testemen.





2014. január 27., hétfő

Hűvös homályban



Néha jó, ha körül vesz a csend,
ha nem hallik semmi sem, s bent
a szívem lassan ver,
s ütemére az óra felel.

Jó kicsit a félhomályban.
Jó bele bújni a hűvös magányba'

De mily érdekes az ember!
Ha megkapta mit kért, már nem kell!

Nem kell a magány, nem kell a csend.
Ez nem való nekem, ez nem a rend!
S mint kint a hó alatt az őszi avar,
én is megfagyok hamar.

Nem tehetek mást, várok az enyhülésre,
mit csókod hoz el egy  varázsütésre.
S ha itt leszel, többé nem engedlek el!
Legyen egyedül az, ki a sötétre örömmel felel!


2013. július 24., szerda

Ölelj át!




Ne mondj semmit, 
csak ölelj át!
Szótlanul, mint apa a kisfiát!
Ölelj, s el ne eressz soha többé!
Ez örök pillanat, nem válhat köddé!

Ne szólj, 
csak tarts karodban!
Szuszogj bele arcomba nyugodtan!
Ringass, kedvesem, ringass engem!
Kezedbe fűzöm két kezem.

A szó nem mindig mérvadó,
néha túl sok és pazarló.
Elég csak az, hogy érezzem karod oltalmát,
hogy átéljem a szerelem hatalmát.



2013. március 2., szombat

Ötödik évfordulónkra



Hideg volt, s fújt a szél.
pedig már nem is volt tél.
Március volt, annak is első napja
S ennek már öt éve, épp ma.

Hideg volt, tombolt a vihar egész nap,
Nem működik a telefon, tán jelet sem kap?
"Nem hív...miért nem hív? Nem is jön már?"
Aztán szólt a telefon, s elindultam, hisz Ő vár.

Emlékszel? te kerestél, én meg csak néztem 
hol vagyok?
Emlékszel? hogy vártál rám, 
s én mentem a szél szárnyán
eléd lebbentem?

Teáztunk, oly jó meleg volt minden cseppje.
Csokit is kaptam tőled, amit megettem este.
Kikísértél a buszhoz, nem adtam puszit neked,
De azért szorosan fogtam a kezed!

Aztán elváltunk, elvitt a busz délre,
te meg épp hazaértél éjfélre.
Teltek a napok, múltak a hetek,
s fordultak az elektronikus levelek.

Kétségek gyötörtek, mi lesz velünk?
Kibontakozik-e bimbózó szerelmünk?
Lesz-e folytatás, vagy a tán megöl minket?
De küzdöttünk érte, hát legyőztünk mindent!

Eltelt néhány év, s te velem vagy,
S már jöhet szél, akkor sem fagy!
Szeretlek!
S jó, hogy velem vagy kedves,
hisz szép az élet, ami csak veled lett teljes!

2012. március 16., péntek

Itt a tavasz




Selymes fényű lágy szellő
Madár csicsergésű bárány felhő.
Langyos, lágy, sima, ölelő
Kedvesen simogat, mint egy szerető.

Melenget a tavasz, s a tél emlék csupán,
S a hideg után lassan jön a tavasz talán,
Élvezném is minden pillanatát, ízét zamatát,
ha nem kínozna megfázás, vírus nátha már.

Bent fekszem, gyógyszert szedek, teát iszok,
s két köhögés között levegőért kapkodok.
Kinyitom az ablakot, hátha elillan a nátha,
de csak a fuldoklás jön, mi a vállam rázza.

Selymes fényű lágy szellő
Szobámba azért lassan bejő
Madárcsicsergés, hallom hívó szavad,
Langyos szellő, érzem hatalmad.

Igaz gyógyír egy valami lenne,
ha két karod szorosan átölelne.
Hát siess haza kedves, mert tavaszra vágyom
S éltető csókodra, mi betegségemre orvosságom!

2011. december 12., hétfő

Hangok, árnyak, várlak.



Elnézem a percet ahogy lassan órát perget,
ahogy unottan vánszorog, 
szinte már ácsorog.

Hallgatom a szelet, ahogy esőt kerget,
ahogy csendesen kopogva, 
zenét varázsol ablakomba'.

A gyertya halovány fénye árnyat vet a sötétbe'
s az éjszaka sűrű komor bársonya
lassan hull szememre.

Vánszorog...
tudom.

Kopog....
még hallom.

Sötét van...
érzem.

Hiányzol...
"vérzem".